Árok Réka

D4BC35CE-E262-4DF9-BE34-2F3B3C2C9F9B_r
Ébredj fel Önmagadra
Bemutatkozás:

Árok Réka vagyok,

Talán egész életemben kerestem a válaszokat.

Már gyerekkorom óta láttam, hallottam olyan dolgokat, amiket akkor még nem igazán értettem. 14 éves korom óta pedig egyre erősebben foglalkoztatott a kérdés: Mit látok? Mit hallok? És leginkább… miért? Nem akartam egyszerűen csak elfogadni, hogy „ilyen vagyok”.

Meg akartam érteni. Ezért az évek során rengetegféle módszert, technikát és tanítást ismertem meg. Tanultam, tapasztaltam, próbáltam, elengedtem, újra kerestem. Volt, ami sokat adott, volt, ami csak egy darabját mutatta meg annak, amit valójában kerestem.

Egészen addig, amíg egy „véletlen” találkozásnak köszönhetően megjelent az életemben Bartha Erika és a Szívfény. És valami megérkezett. Mintha sok év keresése után egyszer csak elkezdtek volna a helyükre kerülni a dolgok.

A Szívfényben megtaláltam azt a kapcsolódást, amit mindig is kerestem: az érintés, a jelenlét, a test és a belső világ találkozását. Azóta lelkes Szívfény kezelőként és oktatóként adom tovább mindazt, amit megtapasztaltam és megtanultam.

És talán az egyik legnagyobb ajándék, amit a Szívfény adott nekem, hogy közben önmagamat is egyre inkább megtaláltam. Megtaláltam azt a Rékát, aki tud örülni annak, amit csinál. Aki nem akar másnak megfelelni. Aki szeret tanítani. Szeret érinteni. Szeret kapcsolódni. És egyszerűen… szeret dolgozni.

A Szívfény számomra nem csak egy technika. Hanem egy olyan út, amelyen keresztül az érintésnek valóban ébresztő ereje lehet. Ébresztő a testnek. Ébresztő az érzéseknek. Ébresztő annak a részünknek, amelyről talán már rég elfelejtettük, hogy ott van. A Szívfény az évek során egy szakmai társat is adott mellém. Tibivel közösen olyan programokat és kezeléseket hozunk létre, amelyekben a női és férfi minőség, az érintés, a hangok és az érzelmi kapcsolódás kerülnek középpontba.

Közös munkáink között megtalálod: • Páros Szívfény érintés – ahol a női és férfi minőség egyensúlyát tapasztalhatod meg • Lebegő hangfürdők – ahol a víz, a hangok és a relaxáció egészen különleges élménnyé állnak össze • Férfiaknak és pároknak szóló szívnyitó, érzelmi kapcsolódást segítő tréningek • Elvonulások, ahol időt és teret adunk annak, hogy kicsit kiszakadj a hétköznapokból és közelebb kerülj önmagadhoz Mindemellett egyéni Szívfény kezelésekkel és oktatásokkal is foglalkozom.

És van egy másik terület, ami több mint húsz éve része az életemnek: a masszázs és az érintés művészete. Gyógymasszőrként kezdtem, azóta számtalan technikát tanultam, oktattam és alkalmaztam.

Ma már nemcsak kezeléseket végzek, hanem masszőröknek is tanítok – mert hiszem, hogy egy jó masszőr nem pusztán mozdulatokat tanul.

Meg kell tanulnia érezni is. 2026-ban a Masszázs Világbajnokságon a Wellness & Spa kategóriában 4. helyezést értem el, ami számomra nemcsak egy eredmény, hanem annak a több mint két évtizedes útnak a visszaigazolása, amelyet az érintés világában bejártam.

Ma már nem keresem görcsösen a válaszokat arra, hogy mit látok, mit érzek vagy miért történnek velem bizonyos dolgok. Inkább figyelek. Érzek. Kapcsolódok. És tanítok.

Mert végül rájöttem, hogy talán nem is az volt a legfontosabb kérdés, hogy miért látok és hallok bizonyos dolgokat. Hanem az, hogy mit kezdek mindazzal, amit kaptam. Én pedig ma már ezt szeretném továbbadni. Érintéssel. Jelenléttel. Tanítással. És legfőképpen szívből!

 

Város(ok), ahol dolgozom:
Fülemüle Beauty Face&Body – Szeged, Rahoi utca 1.

Technikák, amelyeket használok a kezeléseim során:


Atlantiszi gyógyító technikák
Szívfény érintés alap technika
Szívfény érintés haladó technika
Szívfény tudathangolás technika
Szívfény lélekfeltárás – a tudatalatti feltárása technika

Képzések, amiket oktathatok:


Lélekrészeink egyesítése képzés
Tobozmirigy aktiváló elvonulás képzés
Spirituális lélekrészek egyesítése képzés
Számok mágikus ereje képzés
Szívfény érintés alap képzés
Szívfény érintés haladó képzés
Pozitív tudatosság képzés
Atlantiszi szimbólumok képzés
Arkangyali energiák képzés

Árok Réka közelgő eseményei

Jelenleg nincsenek események feltöltve.