Kálmánné Emi

Emi 09258
Bemutatkozás:

Szeretettel üdvözöllek!

Emi vagyok, lélek ébresztő

Az ébredésem akkor kezdődött, amikor megismertem Bartha Erikát a kezelései által. Sok évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, és amikor elkezdte a tanításokat a tanítványa lettem.

A spirituális utam a szivárvány energetikai technikával indult el, amit Erikától tanultam. Hogy mit jelent számomra? Az életemet.

Innentől kezdve a Szivárvány illetve később a Szívfény útját járom, ami az életem részévé vált. Megváltozott az életem és a Nagy élethez való kapcsolódásom, hozzáállásom, amiért nagyon hálás vagyok. Az energiával történő technikái és az a sok tanítása által boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá és egészségesebbé váltam.

A sokéves tanulási utamon, most már képes vagyok ezeket a technikákat másoknak is átadni, ébreszteni az emberek lelkét, hogy Ők is ébredjenek, hogy szebb és boldogabb életet élhessenek.

Ha szeretnéd tudni, hogy hogyan változott meg az életem és hogy hogyan tudod megváltoztatni Te is a saját életed, akkor ebben segítségedre tudok lenni.

Mindenkinek megvan a saját útja, amin végig megy ebben az életben. Az a nem mindegy, hogy amikor a lélek „átkel”, milyen energiában teszi ezt. Mindig az érzést visszük tovább, ezért érdemes minél több örömöt megélni itt és most.  Hát akkor kezd el keresni a saját utad! Ebben tudok segíteni, hogy hol is kezdjem? Többféle segítség van a Szívfény energia munka során. Nekem az első, amit Bartha Erika által tanultam, a „Szívfény” energia technikával I.-II. kezdődött, az Önismerettel folytatódott,amit már továbbadhatok sok egyéb más információval tudással együtt. Az Élet minden területével kapcsolatosan változhat a nézőpontod, ha hajlandó vagy a változásra. A vágyam, hogy minél több emberhez eljusson, hogy lehet másképp is élni, ami Tudatosabb , Szeretettel telibb életet jelent.

Kezdd el most! Megéri!

Keress bátran!  Várlak szeretettel

 

Emi, a lélek ébresztő

Elérhető vagyok - Tel: +36 20 923 97 93


Technikák, amelyeket használok a kezeléseim során:


Szívfény érintés alap technika
Szívfény érintés haladó technika
Szívfény mirigyállomány aktiválása technika
Szívfény utaztatás téren és időn át technika
Szívfény tudathangolás technika
Szívfény Krisztusi érintés technika
Szívfény sejtfiatalítás technika
Szívfény lélekfeltárás – a tudatalatti feltárása technika
Szívfény szellemi szintű technikák
Szívfény Mell-masszázs és hasi zsíroldás technika

Képzések, amiket oktathatok:


Szívtudatosság képzés – 3 alkalom
Luciferi képzés
Szívfény lélekfeltárás – a tudatalatti feltárása képzés
Mesterek magasabb rezgése képzés (2 alkalom)
Földönkívüli kapcsolatok képzés
Arkangyali energiák képzés
Lélekrészeink egyesítése képzés
Öngyógyító légzések képzés
Teremtés tudatossági energiával képzés
Önismereti képzés (4+1 alkalom)
Képesség ébresztő képzés (3+1 alkalom)
Szívfény érintés alap képzés
Új generációs gyerek képzés
Szívfény érintés haladó képzés
Erő és önbizalom képzés
Női erő ébresztő képzés
Spirituális lélekrészek egyesítése képzés

Kálmánné Emi közelgő eseményei

Jelenleg nincsenek események feltöltve.